Bejelentés


Lycanok, Boszik és Halálhozók!











LEGENDÁS ÁLLATOK ÉS MEGFIGYELÉSÜK

TARTALOM


A szerzőről
Előszó (Albus Dumbledore)
Bevezetés (Göthe Salmander)
A műről
Mit nevezünk bestiának?
A muglik bestia-észleléseinek rövid története
Az elrejtett mágikus bestiák
A magizoológia jelentőségéről
A Mágiaügyi Minisztérium által meghatározott osztályok
Legendás állatok A-tól Z-ig

__________________________________________________





A SZERZŐRŐL


GOETHIUS (GÖTHE) Artemis Fido Salmander 1897-ben született. A legendás bestiák iránti érdeklődés csiráját édesanyja plántálta belé, aki szenvedélyes hippogriff-tenyésztő volt. A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakkollégium elvégzése után Salmander a Mágiaügyi Minisztérium Varázslényfelügyeleti Főosztályán helyezkedett el. Miután eltöltött két -saját bevallása szerint „lélekölően unalmas" - évet a Házimanó Áttelepítési Részlegnél, áthelyezték a Bestia Tagozathoz, ahol a bizarr mágikus állatokról szerzett kimagasló tudása gyors előmenetelt biztosított számára.

Azzal együtt, hogy szinte kizárólag Salmander érdeme a Vérfarkasnyilvántartó 1947-es megalapítása, ő maga a kísérleti keresztezést tiltó törvényre a legbüszkébb. Az 1965-ben hatályba lépett jogszabálynak köszönhető, hogy sikerült gátat vetni az új, szelídíthetetlen szörnyeteg-fajták kitenyésztésének Nagy-Britanniában. Salmander a Sárkányügyi Kutató és Ellenőrző Központ munkatársaként számos alkalommal járt külföldi kutatóúton. Ezek során gyűjtött anyagot világsikert aratott Legendás állatok és megfigyelésük című művéhez, mely immár 52. kiadását éri meg. Göthe Salmandert a mágikus bestiák tanulmányozása, a magizoológia területén végzett munkásságért 1979-ben a Merlin-díj ezüstfokozatával tüntették ki. A nyugalmazott tudós Dorsetben él feleségével Porpetinával és három apró kneazle kedvencével: Hopszival, Moreival és Torkossal.


__________________________________________________






ElŐSZÓ


Göthe Salmander felkérését, hogy írjak előszót a Legendás állatok és megfigyelésük jelen alkalmi kiadásához, nagy megtiszteltetésnek érzem, és örömmel teszek eleget neki. Salmander kitűnő műve megjelenése óta hivatalos tankönyv a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában, és jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy tanulóink évről évre kiválóan szerepelnek a legendás lények gondozása tantárgy vizsgáin. Ne higgyük azonban, hogy ez a munka csupán iskolai használatra készült. Minden valamirevaló mágusháztartásban megtalálható a Legendás állatok egy olyan példánya, mely nemzedékek ujja nyomát hordozza gyűrött lapjain, jelezve, hogy tulajdonosai benne kerestek bölcs tanácsot, ha nem tudták, hogyan irtsák ki a kertet ellepő turkát, miként értelmezzék az augurey bús énekét, vagy hogyan szoktassák le róla kedvenc puffskeinjüket, hogy a vécékagylóból igyon.

Ezen alkalmi kiadás mindazonáltal a varázslótársadalom művelésénél is nemesebb céllal lát napvilágot. A nagy múltú Obskurus Kiadó, alapítása óta most először, arra vállalkozik, hogy egy kiadványát muglik számára is hozzáférhetővé teszi.

A Comic Relief elévülhetetlen érdemeket szerzett az emberi szenvedés egyes legrosszabb fajtái ellen vívott harcban — a mugli világban ez közismert tény, de nem titok varázslótársaim előtt sem, akikhez ezúton kívánok szólni. Fogadjuk el, hogy nem csak mi ismerjük a nevetés gyógyító erejét, hanem a muglik is tisztában vannak vele.

Ki is használják ezt az áldást, méghozzá igen ötletes módon: segítségével adományokat gyűjtenek, s azokat emberéletek megmentésére, jobbítására fordítják — olyan varázslatot hajtva végre, amelyre valamennyien büszkék lehetnénk. 1985 óta a Comic Reliefhez 174 millió font (harmincnégymillió-nyolcszázhetvenkét galleon, tizennégy sarló és hét knút) folyt be.

Mostantól a varázslótársadalomnak is lehetősége nyílik rá, hogy segítse vállalkozásában a Comic Reliefet. A kötetet, melyet az Olvasó kezében tart, a Legendás állatok és megfigyelésük Harry Potter tulajdonában lévő példányának hasonmását, Harry és barátai tanulságos széljegyzetei egészítik ki. Harry ugyan csak némi vonakodás után adta hozzájárulását könyve úgynevezett reprintjének elkészítéséhez, de barátaink a Comic Reliefnél úgy vélik, az apró személyes adalékok még szórakoztatóbb olvasmánnyá teszik a kötetet. Göthe Salmander úrnak, aki már rég beletörődött abba, hogy remekművének példányait szorgos kezek könyörtelenül kidekorálják, szintén nem volt ellenvetése.

A Legendás állatok jelen kiadása a Czikornyai és Patzában és a mugli könyvesboltokban egyaránt megvásárolható. Pénzbeli adományaikat a mágusok a Gringotts Varázslóbankban fizethetik be (Ampókot keressék).

Nem maradt más hátra, mint figyelmeztetnem azokat, akik e sorokat olvassák, de nem vásárolták meg a könyvet, hogy a köteten tolvajátok ül. Egyúttal szeretném kihasználni az alkalmat és megnyugtatni a mugli vásárlókat: a könyv oldalain bemutatott érdekes lények a képzelet szülöttei, így nem jelentenek semmiféle veszélyt. A varázsló olvasónak csak annyit mondok: Draco dormiens nunquam titillandus.

Albus Dumbledore

__________________________________________________




BEVEZETÉS

A műről

Jelen írás, a Legendás állatok és megfigyelésük sokévi utazgatás és kutatómunka gyümölcse. Úgy tekintek vissza a hajdani hétéves varázslóra, aki szobájában üldögélve hosszú órákat töltött horklumpok boncolásával, hogy irigylem őt a rá váró utazások miatt. Igen, irigylem azt a turkabéltől szutykos kezű fiút, aki felnőve bejár majd éjsötét dzsungelt és verőfényes sivatagot, hegycsúcsokat és süppedő mocsarakat, hogy megkeresse mindazon bestiákat, melyek e könyvben bemutatásra kerülnek. Öt kontinensen kutattam odúk, vackok és fészkek után, száz országban tanulmányoztam a mágikus bestiák viselkedését — meggyőződtem képességeikről, megnyertem bizalmukat, és ha a szükség úgy hozta, úti üstömmel elkergettem őket.

A Legendás állatok keletkezésének története 1918-ra nyúlik vissza, amikor is Augustus Ferreg úr volt olyan kedves és megkérdezte tőlem, volna-e kedvem tudományos igényű kézikönyvet írni a mágikus lényekről az Obskúrus Kiadó számára. A Mágiaügyi Minisztérium alacsony beosztású hivatalnokaként kapva kaptam az lehetőségen, hogy kiegészíthetem szánalmas, heti két sarlós fizetésem, egyszersmind távoli tájakon tölthetem szabadságomat, új mágikus fajok után kutatva, így hát a Legendás állatok elkészült — s immár 52. kiadását éri meg.

Jelen bevezetésben igyekszem választ adni néhányra azon kérdések közül, melyek a mű 1927-es megjelenése óta rendszeresen érkeznek hozzám a heti postazsákban. Az első és legfontosabb e kérdések közül: Mit nevezünk legendás állatnak avagy bestiának?

Göthe Salmander
__________________________________________________


MIT NEVEZÜNK BESTIÁNAK?

A „bestia" fogalom meghatározása évszázadok óta vita tárgyát képezi. Ez a tény talán meghökkentő lehet a magizoológia kezdő művelője számára, de könnyen rávilágíthatunk a problémára azzal, ha górcső alá vesszük a mágikus lények három faját.

A vérfarkasok életük nagy részét emberként (varázslóként vagy mugliként) élik. Havonta egyszer azonban átalakulnak vérengző, négylábú bestiává, mely híján van minden emberi érzésnek.

A kentaurok életmódja cseppet sem hasonlít az emberéhez: a vadonban élnek, nem viselnek ruhát, távol tartják magukat a mágusoktól és a mugliktól, intelligenciájuk mégis egyenértékű azokéval.

A trollok emberszabású lények, felegyenesedve járnak, képesek megtanulni egyszerűbb szavakat — de értelmi képességek terén a legbutább egyszarvú mögött is messze elmaradnak, s természetfeletti testi erejüktől eltekintve nem rendelkeznek semmiféle mágikus képességgel.

Tegyük fel most a kérdést: a fenti fajok közül melyik „értelmes lény" — vagyis méltó arra, hogy törvény adta jogai legyenek és beleszólhasson a varázsvilág kormányzásába — és melyik „bestia"?

A „bestia" kategória meghatározására tett korai próbálkozások igencsak átgondolatlanok voltak.

Burdock Muldoon, a Varázslótanács 1 egyik 14. századi elnöke úgy rendelkezett, hogy értelmes lénynek tekintendő a mágikus társadalom minden olyan tagja, aki két lábon jár — a többiek viszont mind bestiák maradnak. Mikor aztán Muldoon a barátság jegyében és új mágikus törvények megvitatása céljából csúcstalálkozóra hívta az „értelmes" fajok és a varázslók képviselőit, nagy megdöbbenéssel tapasztalta, hogy elszámította magát. A terem zsúfolásig megtelt koboldokkal, akik annyi kétlábú lényt hoztak magukkal, ahányat csak össze tudtak szedni. Bathilda Bircsók így írja le a jelenetet A mágia története című művében:

1 A Varázslótanács a Mágiaügyi Minisztérium elődje.

A teremben minden más hangot elnyomott a diricawlok rikoltása, az augureyk bugása és a fwooperek könyörtelen, idegborzoló éneke. A papírjaik fölé görnyedő boszorkányok és varázslók fejét vihogó, fecsegő pixik és tündérek röpködték körül. Egy tucat furkósbotokkal felszerelt troll nekilátott szétverni a berendezést, a banyák pedig fel-alá osontak, porhanyós húsú gyermekeket keresve. Az elnök, mikor felállt, hogy megnyissa az ülést, nyomban elcsúszott egy rakás porlocktrágyán — erre átkozódva kivonult a teremből.

Amint az a fentiek alapján belátható, a két lábon járás korántsem garantálta, hogy az adott mágikus lényt valóban érdeklik a varázsvilág kormányzásával kapcsolatos ügyek. A kudarc annyira elkeserítette Burdock Muldoont, hogy ünnepélyesen megfogadta: többé meg se próbálja nem varázsló tagokkal kibővíteni a Varázslótanácsot.

Muldoon utódja, Madame Elfrida Clagg új meghatározást adott az „értelmes lény" kategóriának, abban a reményben, hogy sikerül szorosabb kapcsolatot kiépíteni más mágikus teremtményekkel.

Kijelentette, hogy az „értelmes" státus feltétele az emberi beszéd képessége, s a következő ülésre nyilvánosan meghívott minden olyan lényt, amelyik meg tudja értetni magát a tanács tagjaival. Az eredmény azonban ezúttal sem volt kielégítő. A trollok, akik megtanultak néhány egyszerű mondatot a koboldoktól, ismét nekiestek a berendezésnek. A jarveyk ide-oda futkároztak a széklábak között, és bokán haraptak mindenkit, akit csak értek. Közben megérkezett a kísértetek népes delegációja (őket Muldoon idején kirekesztették, mondván, nem két lábon járnak, hanem a levegőben úsznak), de ok hamar távoztak, mert, mint később kijelentették, felháborítónak találták, hogy „a tanács csak az élők igényeivel törődik, a holtak kívánságaira ügyet sem vet". A kentaurok, akik Muldoon definíciója szerint a bestiák közé tartoztak, de Madame Clagg jóvoltából értelmes lényekké avanzsáltak, meg se jelentek, mert szolidaritást vállaltak a kirekesztett sellőkkel, akik a víz fölé emelkedve csak sellőül tudnak beszélni.

A mágikus társadalom többsége által elfogadhatónak tartott definíció csak 1811-ben született meg. A frissen kinevezett mágiaügyi miniszter, Grogan Stump elrendelte, hogy értelmesnek kell tekinteni „mindazon lényeket, akik képesek felfogni a mágikus társadalom törvényeit, és felelősen részt venni nevezett törvények megalkotásában". 2 A trollok képviselőit — a koboldok távollétében —kihallgatták, és megállapítást nyert, hogy azok egy szót se értenek a hozzájuk intézett kérdésekből, így hát a trollokat kétlábúságuk ellenére a bestiák közé sorolták. A sellőket tolmácsok közvetítésével értesítették, hogy ezentúl értelmes lénynek tekintik őket. A tündérek, a pixik és a kerti törpék emberszerű testalkatuk dacára egyértelműen bestiának ítéltettek.

2 A kísértetek kivételes elbánásban részesültek, mert ők — holtak lévén — sérelmesnek találták az „élőlény"-t idéző„lény" titulust. Stump ennek figyelembevételével alkotta meg a Varázslényfelügyeleti Főosztály ma is létező három tagozatát: a Bestia, az Értelmes Lény és a Szellem Tagozatot.

A vita természetesen ezután sem csitult el teljesen. Valamennyien ismerjük azoknak a szélsőséges elemeknek a véleményét, akik szerint a muglikat is a bestiák közé kellene sorolni; az is köztudott, hogy a kentaurok elutasították az „értelmes lény" státust, s inkább bestiák maradtak; 3 a vérfarkasokat hosszú évek óta oda-vissza „passzolgatja" a Bestia és az Értelmes Lény Tagozat. E sorok írásakor működik egy Vérfarkassegítő Iroda az Értelmes Lény Tagozaton belül, a Vérfarkasnyilvántartó és a Vérfarkasbefogó Egység viszont a Bestia Tagozat részét képezi. Számos kimondottan értelmes faj bestiának minősül, csak mert nem képes úrrá lenni brutális természetén. Az acromantulák és a manticoreok tudnak beszélni, de habozás nélkül felfalnak bárkit, aki a közelükbe merészkedik. A szfinx rejtvényekben és találós kérdésekben beszél, s ha helytelen választ kap, dúvad módjára viselkedik.

3 A kentauroknak az ellen volt kifogásuk, hogy egy kategóriába sorolják őket olyan lényekkel mint a banyák és a vámpírok. Kijelentették, hogy saját ügyeiket a varázslóktól függetlenül kívánják intézni. Egy évvel később a sellők hasonló igényt fogalmaztak meg. A Mágiaügyi Minisztérium sajnálkozását fejezte ki, de eleget tett a kérésnek. A Varázslényfelügyeleti Főosztály Bestia Tagozatán belül megalapították ugyan a Mágus-Kentaur Kapcsolatok Hivatalát, de még soha egyetlen kentaur sem fordult hozzájuk. Jellemző, hogy az „áthelyezik a Kentaur Hivatalba" kifejezést a főosztály dolgozóinak zsargonjában azokra a munkatársakra használják, akik az elbocsátásukra számíthatnak.

A könyvben bemutatott bestiák leírásakor külön felhívom rá a figyelmet, ha az illető faj kategorizálása vita tárgyát képezi.

Térjünk most rá arra a kérdésre, amit a boszorkányok és varázslók leggyakrabban feltesznek a magizoológiát érintő beszélgetésekben: Miért nem veszik észre a muglik ezeket a teremtményeket?

__________________________________________________



A MUGLIK BESTIAÉSZLELÉSEINEK RÖVID TÖRTÉNETE

Sok varázsló talán meglepőnek tartja a tényt, hogy a muglik nem mindig zárkóztak el az általunk oly gondosan rejtegetett varázslatos és szörnyűséges teremtmények létezésének elismerésétől. Elég csak futólag áttekinteni a középkori mugli művészetet és irodalmat, s máris nyilvánvalóvá válik, hogy sok olyan bestiát, amelyet ma a képzelet szülöttének tartanak, akkoriban létezőnek tekintettek. A sárkány, a griff, az egyszarvú, a főnix, a kentaur — ezek és más bestiák igenis szerepelnek a korszak mugli alkotásaiban, bár rendszerint szinte komikus pontatlansággal ábrázolják őket. A régi mugli bestiáriumok alaposabb vizsgálata során azonban kiderül, hogy a mágikus lények többségét a muglik vagy egyáltalán nem vették észre, vagy valami egészen másnak vélték. Vessünk csak egy pillantás az alábbi, töredékben fennmaradt szövegre, melynek szerzője egy worchesteri franciskánus szerzetes, bizonyos Benedek barát:

Az ÚRnak mai napján, mi koron az Füves Kertben valéc, az Basilicumot félre hajtva megpillantéc egy szörnyeteg nagy Menyét állatot. Az nem futa avagy reyteze el, miként az közönséges Menyét teszi, hanem reám veté magát, az Földre taszíta, és természet ellen való haraggal rikkantá: „Mit turkálsz itt, kopasz?!" Annac utána belemart orromba, de oly vadul, hogy utána órák hosszán vérezéc. Az perjel vonakoda hinni, hogy ember hangián szóló Menyéttel találkozéc, és kérdé, vajh belekortyintéc-e Bonifác testvér répaborába. Mivel orrom még a`koron is tsúf és véres vala, felmentetéc az Vecsernye alól.

Egyértelmű, hogy mugli barátunk nem egy menyétre bukkant, mint hitte, hanem egy jarweyre, amely valószínűleg épp kerti törpéket próbált becserkészni.

A téves értelmezés gyakran veszélyesebb a teljes tudatlanságnál. Ennek következtében a muglik mágiaellenességét kétségkívül fokozta félelmük mindattól, ami egy-egy „füves kertben" leselkedhetett rájuk. A varázslóüldözés abban az időben korábban sosem tapasztalt mértéket öltött, a sárkányok, hippogriffek és hasonló bestiák észlelése pedig további tápot adott a muglik hisztérikus hangulatának.

Jelen munkának mindazonáltal nem célja a boszorkányok és varázslók elrejtőzését megelőző sötét idők bemutatása.4 Mi itt csupán azon legendás bestiák sorsával foglalkozunk, melyeket a hajdani mágusoknak ugyancsak el kellett rejteniük ahhoz, hogy a muglik elhiggyék: mágia nincs és sosem volt.

4 A varázslótörténelem e különösen véres korszakáról részletes leírás található Bathilda Bircsók A mágia története című munkájában (Kis-piros Könyvek, 1947).

A Mágusok Nemzetközi Szövetsége a nevezetes 1692-es csúcstalálkozón foglalkozott ezzel a kérdéssel. A világ nemzeteinek vezető varázslói nem kevesebb mint hét héten át folytattak gyakran pálcahegyre menő vitát a legendás lények nehéz problémájáról. Hány faj létezését tudjuk eltitkolni a muglik ell, és melyek legyenek azok? Hol rejtsük el őket? Sok teremtmény nem is tudott róla, hogy ezekben a hetekben a sorsukról döntenek, mások maguk is részt vettek a heves szócsatákban. 5

5 A kentaurok, a sellők és a koboldok képviselőit sikerült rávenni, hogy jelenjenek meg a csúcstalálkozón.

Végül megszületett a mindenki számára elfogadható határozat 6, amely kimondta, hogy összesen 27, méretben a bundimuntól a sárkányig terjedő fajt kell elrejteni a muglik elől, azt az illúziót keltve, hogy e teremtmények mindig is csupán az emberi képzeletben léteztek. A következő évszázadban, ahogy a varázslók nagyobb jártasságra tettek szert az eltitkolási technikákban, ez a szám növekedett. 1750-ben kiegészítették a Nemzetközi Varázstitokvédelmi Alaptörvényt a 73-as cikkellyel, amely ma is világszerte kötelező érvénnyel bír a mágiaügyi hatóságokra nézve:

6 A koboldok nem értettek egyet vele.

Minden varázsügyi kormányzószerv felelős az illetékességi területén élő mágikus bestiák, mágikus értelmes lények és kísértetek elrejtéséért, gondozásáért és felügyeletéért. Ha a fenti teremtmények bármelyike kárt okoz a mugli lakosságnak, vagy felhívja magára azok figyelmét, a Varázslók Nemzetközi Szövetsége az illető nemzet varázsügyi kormányzószervét vonja felelősségre.

__________________________________________________



AZ ELREJTETT MÁGIKUS BESTIÁK

Képmutatás volna azt állítani, hogy a 73-as cikkelyt annak hatályba lépése óta mindig mindenütt betartották. Az idősebb brit olvasók bizonyára emlékeznek az 1932-es ilfracombe-i incidensre, melynek során egy elcsavargott walesi zöldsárkány leszállt egy napfürdőző muglikkal teli tengerpartra. Egy nyaraló varázslócsalád hősies fellépésének köszönhetően az eset nem követelt halálos áldozatokat. A később a Merlin-díj aranyfokozatával kitüntetett varázslók kimondták Ilfracombe lakóira az évszázad legkiterjedtebb kollektív felejtés-átkát, kivédve a katasztrofális következményeket.7

7 1972-ben megjelent, Muglik, akik tudják című könyvében Blenheim Stalk azt állítja, hogy Ilfracombe néhány lakója elkerülte a tömeges emléktörlést. „Egy Dumás Dirk csúfnevű mugli a mai napig hangoztatja a déli partvidék kocsmáiban, hogy »egy randa nagy repülő gyík« kilyukasztotta a gumimatracát.”

A Varázslók Nemzetközi Szövetségének egyes nemzeteket ismételten meg kellett büntetnie a 73-as cikkely megsértéséért. Tibet és Skócia az élen járnak a törvénysértők között. A jetit olyan sok mugli látta, hogy a Varázslók Nemzetközi Szövetsége végül úgy döntött, nemzetközi különítményt telepít a hegyekbe. A mai napig sem sikerült befogni a világ legnagyobb kelpiét, mely a Loch Ness-tóban lakik, és a jelek szerint kimondottan éhezi a közfigyelmet.

Ezektől a szerencsétlen kisiklásoktól eltekintve mi, varázslók elmondhatjuk magunkról, hogy szép munkát végeztünk. Kétség sem fér hozzá, hogy a ma élő muglik túlnyomó többsége nem hisz azokban a mágikus bestiákban, melyektől őseik még rettegtek.

Úgy tűnik, még azok a muglik is, aki porlocktrágyát vagy streelercsíkot találnak — botorság volna elvárni az ilyen nyomok maradéktalan eltüntetését —, megelégednek a legprimitívebb varázsmentes magyarázattal.8 Ha egy mugli meggondolatlanul elmeséli valamely társának, hogy látott egy észak felé repülő hippogriffet, jó esélye van rá, hogy részegesnek vagy „flúgosnak" bélyegezzék. Bár keményszívűségnek tűnhet hagyni, hogy a mugli szemtanúk ilyen sorsra jussanak, de ők még mindig jobban járnak, mint azok, akiket máglyára vetettek, vagy belefojtottak a falu kacsaúsztatójába.

8 A muglik eme szerencsés tulajdonságáról lebilincseő elemzést ad Mordicus Pete professzor A földhözragadtság filozófiája. Miért boldogítja a muglikat a tudatlanság? című munkájában (Por & Penes, 1963).

Hogyan rejti hát el a varázslótársadalom a legendás állatokat?

Szerencsére vannak olyan fajok, amelyek önerőből is észrevétlenek tudnak maradni. A tebó, a demiguise és a bowtruckle esetében például sosem volt szükség a Mágiaügyi Minisztérium beavatkozásra, hisz ezek a bestiák igen hatékony módon képesek álcázni magukat. Más fajok furfang segítségével vagy a természetükből fakadó félénkség okán kerülik el a muglikkal való találkozást — példa erre az egyszarvú, a mooncalf és a kentaur. Egyes mágikus teremtmények a muglik számára megközelíthetetlen helyen élnek, gondoljunk csak a borneói dzsungelben lakó acromantulára vagy épp a főnixre, amely varázslat nélkül megmászhatatlan hegycsúcsokon fészkel. Végül, de nem utolsósorban vannak bestiák, amelyek olyan parányiak, olyan fürgék vagy oly könnyen összetéveszthetők közönséges állatokkal, hogy nem szúrnak szemet a mugliknak — ebbe a kategóriába tartozik a chizpurfle, a billywig és a crup.

A fenti csoportokat leszámítva azonban igen sok az olyan bestia, amelyik, szándékosan vagy jellegéből adódóan, külső beavatkozás nélkül felhívná magára a muglik figyelmét. Ezek a fajok rengeteg munkát adnak a Varázslényfelügyeleti Főosztálynak. A VFF, mely a Mágiaügyi Minisztérium második legnagyobb főosztálya 9, feladatának ellátásakor a legkülönbözőbb eszközöket veszi igénybe, szem előtt tartva a gondjaira bízott számos faj szerteágazó igényeit.

9 A Mágiaügyi Minisztérium legnagyobb főosztálya a Varázsbűnüldözési Főosztály, amely bizonyos mértékig felügyeletet gyakorol a többi hat főosztály fölött — ez alól talán csak a Rejtély- és Misztériumügyi Főosztály képez kivételt.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Rezervátumok

A mágikus teremtmények elrejtését célzó intézkedések közül talán a legfontosabb a rezervátumok vagy védett élőhelyek kialakítása. Mugliriasztó bűbáj tartja távol az illetékteleneket a kentaurok és unikornisok lakta erdőktől és a sellők használatára kijelölt tavaktól, folyóktól. Különleges esetekben az illetékes mágiaügyi hatóság egész térségeket tesz feltérképezhetetlenné — jó példa erre a quintapedek szigete.

A védett területek némelyikét, így például a sárkányrezervátumokat, szakértő varázslók állandó ellenőrzés alatt tartják. Ellentétben az egyszarvúakkal és a sellőkkel, akiknek eszük ágában sincs elhagyni kijelölt élőhelyüket, a sárkányok adandó alkalommal szívesen portyáznak a rezervátum határain kívül. Olyan fajok is vannak, amelyek esetében a mugliriasztó bűbáj nem alkalmazható, mert a bestia saját varázsereje kioltja azt. Ilyen a kelpi, ami egyedüli életcéljának az emberek csalogatását tekinti, valamint a pogrebin, ami maga szegődik az ember nyomába.


A kereskedelmet és a tenyésztést korlátozó intézkedések

A nagytestű vagy az átlagnál veszélyesebb mágikus bestiák tenyésztéséért, illetve kicsinyeik vagy tojásaik kereskedelmi forgalomba hozásáért kiszabható súlyos büntetés elrettentő hatásának köszönhetően jelentősen csökkent az esélye annak, hogy egy-egy ilyen bestia rémisztgetni kezdje a muglikat. A Varázslényfelügyeleti Főosztály szigorú ellenőrzés alatt tartja a legendás állatok kereskedelmét, a kísérleti keresztezésről szóló, 1965-ben hatályba lépett törvény pedig megtiltotta új fajok létrehozását.


Kiábrándító bűbáj

A mágikus bestiák elrejtésének szükségessége a hétköznapi varázslóra is feladatokat ró. A hippogriffre például tulajdonosának a törvény szerint kiábrándító bűbájt kell szórnia, hogy a bestiát megpillantó muglik szeme káprázni kezdjen. A kiábrándító bűbájt naponta meg kell újítani, mivel gyorsan hatását veszti.


Emléktörlő bűbáj

Ha bekövetkezik a legrosszabb, azaz a mugli lát valamit, amit nem lenne szabad neki, a kárenyhítés talán legcélszerűbb eszköze az emléktörlő bűbáj. Egyszerűbb esetekben a varázslatot a megpillantott bestia gazdája hajtja végre. Súlyosabb információ-kiszivárgás, vagy több muglira kiterjedő észleletszerzés alkalmával azonban a Mágiaügyi Minisztérium gyakorlott amneziátorokat küld a helyszínre.


A Félrevezetési Ügyosztály

A Félrevezetési Ügyosztály csak a legeslegsúlyosabb mágia-lelepleződéses esetekben lép közbe. Egyes mágikus katasztrófák és balesetek túl szembeszökőek ahhoz, hogy a muglik külső segítség nélkül el tudják tussolni, félre tudják magyarázni őket. Ilyenkor a Félrevezetési Ügyosztály munkatársai felveszik a kapcsolatot a mugli miniszterelnökkel, s vele együttműködve dolgoznak ki hihető varázsmentes magyarázatot a történtekre. A Loch Ness-i kelpi ismételt megmutatkozása miatt kialakult kritikus helyzetben épp az ügyosztály fáradhatatlan propagandamunkájának eredményeként sikerült elhitetni a muglikkal, hogy a „szörny" létezését bizonyító fényképek mindegyike hamisítvány.

__________________________________________________

A MAGIZOOLÓGIA JELENTŐSÉGÉRŐL

A fent leírt intézkedések csupán utalni hivatottak a Varázslényfelügyeleti Főosztály tevékenységének hatókörére. Már csak az a kérdés van hátra, amelyre a szívünk mélyén mindnyájan tudjuk a választ: miért van az, hogy társadalmi és egyéni szinten egyaránt ilyen kitartóan védelmezzük és rejtegetjük a mágikus bestiákat, köztük azokat is, amelyek megátalkodottan vérszomjasak és szelídíthetetlenek? A válasz egyértelmű: azért, hogy a boszorkányok és varázslók jövendő nemzedékei is gyönyörködhessenek különös szépségükben, képességeikben, miként az nekünk megadatott.

Munkám célja nem több, mint bevezetni az olvasót a legendás bestiák színpompás, gazdag világába. A következő oldalakon hetvenöt faj leírása található, de biztosra veszem, hogy a magizoológia még az idén újabb fajt fedez fel, s így megjelenhet majd a Legendás állatok és megfigyelésük ötvenharmadik, bővített kiadása is. Addig is legyen szabad elmondanom: nagy örömömre szolgál, hogy könyvemet forgatva, ifjú boszorkányok és varázslók nemzedékeinek sora megismerte és talán megkedvelte az általam hőn szeretett mágikus bestiákat.



__________________________________________________

A MÁGIAÜGYI MINISZTÉRIUM ÁLTAL MEGHATÁROZOTT OSZTÁLYOK

A Varázslényfelügyeleti Főosztály minden ismert bestiát, mágikus értelmes lényt és szellemet besorol egy öt kategóriából álló rendszerbe. A besorolás az adott faj tapasztalati úton megállapított veszélyességét hivatott tükrözni. Az osztályok a következők:

A Mágiaügyi Minisztérium által meghatározott (M. M.) osztályok:

1. XXXXX bizonyítottan varázslót ölt / idomításra, szelídítésre alkalmatlan
2. XXXX veszélyes / kezelése szaktudást igényel / csak magasan képzett varázsló tud bánni vele



3. XXX képzett varázslóra nem veszélyes

4. XX ártalmatlan / szelídíthető

5. X unalmas



Egyes bestiák besorolása magyarázatra szorul. Ezekben az esetekben az indoklást lábjegyzet formájában közlöm.


__________________________________________________
__________________________________________________


LEGENDÁS ÁLLATOK A-TÓL Z-IG


ACROMANTULA

M. M. osztály: XXXXX

Az acromantula nyolclábú, emberi beszédre képes óriáspók. Őshazája Borneó, ahol a sűrű dzsungeleket lakja. Jellemzői: egész testét sűrű, fekete szőrzet borítja; terpesztávolsága nagy, akár a négy és fél métert is elérheti. Ha izgatott vagy dühös, csáprágójával jellegzetes csattogó hangot hallat; mérgező váladékot termel. Az acromantula ragadozó bestia. A nagytestű zsákmányokat kedveli. Harang alakú hálóját a talajon szövi. Nősténye, mely nagyobb méretű a hímnél, lágy héjú, fehér, strandlabda méretű tojásokat rak — egyszerre akár százat is. A kicsinyek 6-8 hét multával kelnek ki. A Varázslényfelügyeleti Főosztály A-kategóriájú, kereskedelmi forgalomba nem hozható cikknek minősítette az acromantula tojását, így csempészése és árusítása súlyos büntetést von maga után.

Az acromantuláról úgy tartják, mágusok tenyésztették ki — számos más, bűbáj teremtette szörnyhöz hasonlóan eredetileg azzal a céllal, hogy varázsló-lakhelyeket, illetve kincseket őriztessenek vele. 1 Az acromantula az emberét megközelítő értelmi képességei ellenére nem idomítható; varázslókra és muglikra egyaránt rendkívül veszélyes.

1 A beszélő bestiák általában nem maguktól tettek szert e képességükre. Ebből a szempontból kivételt képez a jarwey. A kísérleti keresztezés tilalma csak századunkban lépett életbe, tehát jóval az acromantula első dokumentált észlelése (1794) után

Azon híresztelést, mely szerint Skóciában is található egy acromantulatelep, nem erősíti meg semmiféle bizonyíték.



ASHWINDER

(más néven Tüzes Parázska)

M. M. osztály: XXX

Az ashwinder a hosszabb ideje égő, őrizetlenül hagyott mágikus tüzek 2 parazsában keletkezik. A vékony, sápadt-szürke, siklószerű lény születése után nyomban elhagyja a tüzet, és elkúszik az épület sötétebb részei felé. Útját hamucsík jelzi.

2 Mágikus minden olyan tűz, amely varázsszer-adalékot, pl. Hop-port tartalmaz.

Az ashwinder egyetlen óráig él. Miután talált egy félreeső helyet, s ott lerakta tojásait, egyszerűen elporlad. Tojása izzó vörös színű és tűzforró. Ha nem hűtik le a megfelelő bűbájjal, percek alatt felgyújtja a lakóépületet. Aki tehát észreveszi, hogy egy vagy több ashwinder szabadult el a házban, azonnal eredjen a nyomába, és sürgősen kutassa fel a ashwinder-fészket. A lehűtött tojás a szerelmi bájitalok értékes hatóanyaga, egészben elfogyasztva pedig gyógyítja a maláriát.

Ashwinderrel a világ minden részén találkozhatunk.



AUGUREY

(más néven, Ír Főnix)

M. M. osztály: XX

Az augurey Nagy-Britanniában és Írországban honos, de Észak-Európában is felbukkan néha egy-egy példánya. Zöldes-fekete tollazatú, sovány, mélabúsnak tetsző madár — megjelenésében némileg emlékeztet egy csökött, alultáplált keselyűre. Rendkívül félénk állat. Tüskés bokrokban fészkel, táplálékát nagyobb rovarok és tündérek alkotják. Napjait túlnyomórészt könnycsepp alakú fészkében megbújva tölti, csak szakadó esőben kel szárnyra.

Az augurey jellegzetesen mély, lüktető énekét egykor a halál előjelének hitték. A varázslók elkerülték az augurey-fészkeket, nehogy meghallják a szívszorító hangot. Mondják, több mágus is szívrohamot kapott, mikor bokrok közelében járva megütötte a fülét az augurey sírása. 3 A kitartó vizsgálódások azonban végül kimutatták, hogy az augurey énekével csupán az eső közeledtét jelzi. 4 Azóta divattá vált az augureyt mint házi időjóst tartani, bár a madárnak a téli hónapokban tapasztalható szüntelen „óbégatása" sokak szerint elviselhetetlen. Az augurey tolla pennaként nem használható, mivel taszítja a tintát.

3 Ütődött Uricról köztudott, hogy hálószobájában nem kevesebb mint ötven augureyt tartott házi kedvenc gyanánt. Egy különösen csapadékos tél során Uricnak a madarak kitartó, panaszos énekét hallgatva, az a téveszméje támadt, hogy ő maga elhalálozott, és kísértetté vált. Ezt követően számos próbálkozást tett arra, hogy átsétáljon háza falán, melynek következtében, ahogy biográfusa, Radolphus Condolens írja, „többrendbeli agyrázkódást szenvedett".

4 Lásd Gulliver Pokeby: Miért nem haltam meg az augurey szavára? (Kispiros Könyvek, 1824.)


BAZILISZKUSZ

(más néven a Kígyók Királya)

M. M. osztály: XXXXX

A források szerint az első baziliszkusz kitenyésztője Hitvány Herpón volt. A pársza-szájú görög feketemágus hosszas kísérletezés után jutott arra a felfedezésre, hogy a tyúktojásból, ha varangy kotlik rajta, hatalmasra megnövő, minden más hüllőnél veszélyesebb kígyó kel ki.

A baziliszkusz teste fénylő zöld, hossza a 15 métert is elérheti. A hím példányok skarlátvörös fejtollaikról ismerhetők fel. A baziliszkusz méregfogával is ölni tud, de legveszélyesebb fegyvere hatalmas, sárga szeme: aki belenéz, azonnal meghal.

Ha elegendő mennyiségű táplálékhoz jut (emlősöket és madarakat eszik, de a legtöbb hüllőfajt is elfogyasztja), a kígyók királya jelentős kort érhet meg. Hitvány Herpón baziliszkusza állítólag közel kilencszáz évig élt.

Bár a baziliszkuszköltést a középkor óta törvény tiltja, tény, hogy e tevékenység igen könnyen eltitkolható: elég kivenni a tojást a varangy alól, mikor megjelennek a Varázslényfelügyeleti Főosztály ellenőrei. Mivel azonban a baziliszkusznak csak párszaszájú tud parancsolni, a feketemágusok többsége éppúgy tart a bestiától, mint bárki más. Bizonyára ennek tudható be, hogy legalább négyszáz éve senki nem találkozott baziliszkusszal Nagy-Britanniában.



BILLYWIG

M. M. osztály. XXX

Ausztráliában honos rovar. Kb. 12 mm-es, s bár színe élénk zafírkék, sebes röpte miatt a muglik csak elvétve veszik észre, mi több, gyakran a varázslók is csak akkor figyelnek fel rá, ha már megcsípte őket. Az állat szárnya a feje tetején helyezkedik el, s repülés közben a test többi részével együtt propellerként forog. A potroh hosszú, vékony fullánkban végződik.

A billywig csípése szédüléssel és lebegéssel jár. A fiatal ausztrál boszorkányok és varázslók körében nemzedékek óta dívik a billywiggyűjtés szokása. A befogott példányokat csípésre ingerlik, hogy élvezhessék az említett mellékhatásokat. Tudnivaló azonban, hogy a túl sok csípés napokig tartó, irányíthatatlan lebegést okoz, súlyosabb allergiás reakció esetén pedig az elemelkedés krónikussá válhat. A szárított billywigfullánkot bájitalok készítéséhez használják, s úgy tudni, a Bűvös Bizsere nevű népszerű édesség összetevői között is szerepel.



BOWTRUCKLE

(más néven Bólintér)

M. M. osztály: XX

A bowtruckle faőrző kisbestia, Nyugat-Anglia, Dél-Németország és egyes skandináviai erdők lakója. Igen nehéz észrevenni, mivel kicsiny (max. 20 cm magas), és apró barna szemétől eltekintve egy darab gallyas fakéregre hasonlít.

A bowtruckle rovarevő, s alapjában véve igen félénk, béketűrő lény. Ha azonban valaki ártó szándékkal közeledik az általa őrzött fához, köztudottan megvadul. A lomb közül leugorva támad, és hosszú, hegyes ujjait az otthonát fenyegető favágó vagy kéregfaragó szemébe vájja. Ha fatetűvel kínálják, azt békésen elfogyasztja, s engedi, hogy a boszorkány vagy varázsló varázspálcának való ágat vágjon a fájáról.


BUNDIMUN

M. M. osztály: XXX

A világszerte elterjedt bundimun házi kártevő. A padló alatt és a szegélylécek mögött közlekedik, jelenlétét átható rothadásszag jelzi. A bundimun váladéka rothasztó hatású, a házak alapjait támadja meg.

Nyugalmi állapotában a bundimun pislogó, zöldes penészfoltra hasonlít, de ha megzavarják, kidugja számos, pókszerűen hosszú lábát, és fürgén eliszkol. Port és piszkot eszik. Csutakoló ráolvasással megtisztíthatjuk otthonunkat a bundimunoktól, de ha már túl nagyra nőttek, sürgősen értesítsük a Varázslényfelügyeleti Főosztályt (Kártevőmentesítési Alrészleg), mielőtt összedől a ház. A hígított bundimunváladékot — felületaktív anyagként — mágikus tisztítószerekbe keverik.



CHIZPURFLE

M. M. osztály: XX

A chizpurfle parányi, 1 mm-nél alig nagyobb élősködő. Testük atkaszerű, rágójuk aránytalanul nagy. A mágia vonzza őket, befészkelik magukat a crupok, augureyk és hasonló bestiák szőrébe, tollazatába. Varázslóházakban is feltűnhetnek, ahol megtámadják a mágikus tárgyakat. Beleeszik magukat a varázspálcába, hogy elérjék annak mágikus magját, de az elmosatlan üstben is megtelepszenek, s bekebelezik az edényben maradt bájitalcseppeket. 5 Bár a kereskedelemben számos, a chizpurfle elpusztítására alkalmas, szabadforgalmú irtóvarázsszer kapható, súlyosabb esetekben a Varázslényfelügyeleti Főosztály Kártevőmentesítési Alrészlegének segítségét kell kérni, mivel a mágikus anyagokon meghízott chizpurfle-k igen ellenállóak lehetnek.

5 Mágikus tárgyak hiányában a chizpurfle az elektromos szerkezetekre fanyalodik — azokat belülről rágja szét. (Az elektromosság mibenlétéről lásd Wilhelm Wigworthy: A brit muglik társasági és magánélete. Kis piros Könyvek, 1987.) A viszonylag új mugli elektromos szerkezetek rejtélyes meghibásodása nem egy esetben chizpurfle-fertőzéssel magyarázható.


CLABBERT

M. M. osztály: XX

A clabbert fán lakó bestia. Külseje alapján békával keresztezett majomra emlékeztet. Őshazája Dél-Amerika, de exportált példányai világszerte megtalálhatók. Sima, szőrtelen bőre márványos zöld színű, ujjai között repülőhártya feszül. Hosszú, mozgékony végtagjainak hála egy orangután ügyességével lendül ágról ágra. Fejéből két kurta szarv áll ki. Széles szája — mely pofájának vigyorgó kifejezést kölcsönöz — borotvaéles fogakat rejt. Táplálékát főként gyíkok és madarak alkotják.

A faj legjellegzetesebb külső jegye a homlok közepén elhelyezkedő jókora hólyag, mely vörös színt ölt és villogni kezd, ha a bestia veszélyt érez. Amerikai mágusok egykor előszeretettel tartottak clabberteket a kertjükben, hogy azok figyelmeztessék őket, ha mugli közeledik. A Mágusok Nemzetközi Szövetsége azonban súlyos pénzbüntetések kiszabásával visszaszorította ezt a gyakorlatot. A éjszakában világító, clabbert-hólyagokkal teli fa igen látványos volt ugyan, de túl sok muglit csábított arra, hogy megkérdezze a szomszédot, miért hagyja fent még júniusban is a karácsonyi lámpafüzért.


CRUP

M. M. osztály: XXX

A crup Anglia délkeleti részéről származik. Villás farkától eltekintve nagyjából úgy fest, mint a Russel-terrier. A crupot szinte bizonyosan mágusok tenyésztették ki, mivel varázslókkal szemben végtelenül engedelmes, a muglikhoz viszont ellenségesen viszonyul. Kiváló háztáji „tisztogató": a kerti törpétől a régi gumiabroncsig mindent megeszik. Crup-tartási engedély a Varázslényfelügyeleti Főosztálytól szerezhető be.

Az igénylőnek egyszerű vizsga keretében számot kell adnia arról a képességéről, hogy muglilakta területen is kordában tudja tartani a bestiát. A gazda köteles 6-8 hetes korban fájdalommentes metszőbűbáj segítségével levágni a crupkölyök villás farkát, nehogy az feltűnjön a mugliknak.


DEMIGUISE

M. M. osztály: XXXX

Demiguise-t kizárólag a Távol-Keleten láthatunk, de ott is csak nehezen, mivel a bestia veszély esetén láthatatlanná válik — csak a befogásában jártas varázsló veszi észre.

A demiguise békés növényevő, karcsú emberszabású majomra emlékeztet. Nagy, szomorú, fekete szeme csak ritkán csillan ki fejszőre mögül. Egész testét hosszú, vékony szálú, selymes, ezüstszürke bunda borítja. A demiguise-bunda igen értékes, mivel a szőrszálakból láthatatlanná tévő köpeny szőhető.



DlRICAWL

(más néven dodó)

M. M. osztály: XX

A diricawl pufók testű, bolyhos tollazatú, repülésre képtelen madár. Mauritius szigetén őshonos. Igen jellegzetes módon menekül: tollhullatva eltűnik, hogy aztán valahol másutt felbukkanjon. (Ezzel a képességgel a főnix is rendelkezik, lásd lentebb!)

A faj érdekessége, hogy egykor a muglik is tudtak a létezéséről, bár ők „dodó" néven ismerték. Mivel nem voltak tisztában vele, hogy a diricawl képes eltűnni, azt hitték, vadászaik kiirtották a fajt. Tekintve, hogy ez a tény a jelek szerint rádöbbentette őket a többi élőlény válogatás nélküli pusztításának veszélyeire, a Mágusok Nemzetközi Szövetsége nem tartja célszerűnek eloszlatni a diricawl kihalásának tévhitét.


DOXY

(más néven Harapós Tündérmanó)

M. M. osztály: XXX

A doxyt gyakran összetévesztik a tündérrel (lásd lentebb!), pedig a két faj sok szempontból különbözik. Bár méretük hasonló és egyformán emberszabásúak, a doxy könnyen felismerhető a testét borító sűrű fekete szőrzetről valamint plusz két karjáról, illetve lábáról. Szárnya vastag, ívelt és fényes, bogárszárnyhoz hasonlatos. Doxykat szép számmal találunk Észak-Európa-szerte és Amerika hűvösebb éghajlatú vidékein. Petéiket, melyekből egyszerre mintegy ötszázat raknak, a földbe ássák. Lárváik 2-3 hét után kelnek ki.

A doxynak kétszer két sor apró, hegyes méregfoga van. Doxymarás esetén ellenszérum adása javallott.



DUGBOG

(más néven Bicegóc)

M. M. osztály: XXX

A dugbog Európa, Észak- és Dél-Amerika lápvidékeinek lakója. Ha mozdulatlan, könnyen összetéveszthető egy fadarabbal, de ha közelebbről megszemléljük, észrevehetjük uszonyszerű tappancsait és éles fogait. A dugbog csúszva, kígyózva közlekedik a mocsárban. Főleg kisemlősöket fogyaszt, de súlyos sebet ejthet a sétáló ember bokáján is. Legkedveltebb csemegéje azonban a mandragóra. Sok mandragóra-tenyésztővel előfordult már, hogy legszebb palántájának levelét félrehajtva, az alatt szétmarcangolt, véres cafatokat talált — a dugbog lakomájának maradékait.



EGYSZARVÚ

(más néven unikornis)

M. M. osztály: XXXX 6

Az egyszarvú Európa északi erdőségeiben élő, gyönyörű bestia. Kifejlett állapotban homloka közepén szarvat viselő, hófehér lóként írható le, de a csikók eleinte arany-, majd pedig ezüstszínűek. Az egyszarvú alapvetően emberkerülő természetű, s adott esetben boszorkány közeledését szívesebben fogadja, mint varázslóét. Mivel igen gyors mozgású, rendkívül nehéz befogni.

Az unikornis szarva, vére és szőre komoly varázserővel bír. 7

6 Lásd a kentaurok besorolásához fűzött lábjegyzetet.

7 Akárcsak a lentebb jellemzett tündérek, az unikornisok is nagy népszerűségnek örvendnek a muglik körében — ez az ő esetükben jogos is.


ERKLING

M. M. osztály: XXXX

Az erkling manószerű bestia, a németországi Fekete-erdőben őshonos. Nagyobb, mint a gnóm (átlagosan 90 cm magas), arca hegyes, és jellegzetes, visító hangon nevet. Hangja hipnotikus erejű, különösen a gyerekekre hat, akiket az erkling igyekszik elcsalogatni a felnőttektől, hogy azután felfalja őket. A német Mágiaügyi Minisztérium szigorú óvintézkedéseinek köszönhetően az utóbbi évszázadokban minimálisra csökkent az erklingek által elkövetett gyilkosságok száma. A legutóbbi ismert erkling-támadás, amely egy hatéves varázslógyermeket, Bruno Schmidtet ért, a bestia halálával végződött. Az ifjú Schmidt ugyanis fejbe csapta az erklinget apja kompakt üstjével.


ERUPMENT

(más néven Afrikai Bombaszt)

M. M. osztály: XXXX

Az erupment termetes, nagy erejű afrikai bestia. Akár egy tonnát is nyomhat, s messziről könnyen összetéveszthető a rinocérosszal. Vastag, szürke bőre védelmet nyújt neki a legtöbb bűbájjal és átokkal szemben. Orrán vaskos, hegyes szarvat visel, farka hosszú, kötélszerű. Nősténye egyszerre egy borjút hoz a világra.

Az erupment csak akkor támad, ha felingerlik, viszont szinte minden támadása tragikus következményekkel jár. Szarvával, mely nem csak a bőrt, de még a fémpáncélt is átlyukasztja, olyan nedvet fecskendez ellenfelébe, amitől az felrobban.

Az erupmentek elszaporodásának az vet gátat, hogy a párzási időszakban a bikák nem ritkán felrobbantják egymást. Az afrikai varázslók különös óvatossággal kezelik a veszélyes bestiát. A erupment szarvát, farkát és robbanó nedvét egyaránt használják varázsfőzetek készítéséhez, jóllehet mindhárom B-kategóriájú (veszélyes, csak szigorú ellenőrzés mellett használható) varázscikk.



FŐNIX

M. M. osztály: XXXX 8

A főnix fenségesen szép, hattyú nagyságú, karmazsinpiros madár. Hosszú arany farktollai, arany csőre és karma van. Egyiptom, India és Kína hegyormain fészkel. Igen magas kort érhet meg, mivel képes újra meg újra regenerálódni: mikor teste elöregszik, lángra lobban, majd saját hamvaiból kismadárként új életre kel. A főnixek szelíd lények, kizárólag gyógyfüveket esznek, ember vagy állat halálát még soha nem okozták. Akárcsak a diricawl (lásd fentebb!), a főnix is képes bármikor eltűnni és másutt felbukkanni. Éneke mágikus erővel bír: úgy tartják, bátorságot önt a tiszta szívűekbe, és rettegéssel tölti el a gonoszokat. A főnixkönny gyógyító hatású.

8 A főnix nem azért kapott XXXX besorolást, mert agresszív, hanem mert kevés varázslónak sikerült megszelídíteni.



FUTÓFÉREG

M. M. osztály: X

A vastag, barna futóféreg nedves helyeken, vizes árkokban él. Legfeljebb 25 cm-esre nő meg, s gúnyból ráragasztott nevével ellentétben igen keveset mozog. Feji és farki végén, melyek tökéletesen egyformák, nyálkát termel, amit néha varázsfőzetek besűrítésére használnak. A futóféreg kedvenc tápláléka a salátalevél, de szinte bármilyen növényt elfogyaszt.



FWOOPER

(más néven Őrjítő Penna-Pinty)

M. M. osztály: XXX

A fwooper feltűnően élénk színű afrikai madár. Lehet narancssárga, rózsaszínű, citrom-zöld vagy sárga. Tollából igen szép penna készíthető, de színpompás, mintás tojása is kedvelt. Éneke — bár kezdetben kellemes hallgatni — hosszú távon őrjítő hatású 9, ezért a fwoopert mindig némító átokkal verve árulják. Az átkot havonta meg kell újítani. A fwooper-vásárláshoz külön engedély szükséges, mivel az állat tartása fokozott körültekintést igényel.

9 Ütődött Uricnak meggyőződése volt, hogy a fwooper hangjának egészségmegőrző hatása van. Hogy ezt bizonyítsa, három hónapig szünet nélkül hallgatta a madár énekét. Az illetékeseket sajnos nem sikerült meggyőznie a kísérlet pozitív eredményéről, mivel anyaszült meztelenül jelent meg a Varázslótanács előtt, fején különös parókával, amiről utóbb kiderült, hogy az egy döglött borz.



GLUMBUMBLE

(más néven Poszmorc)

M. M. osztály: XXX

Az Európa északi tájain honos glumbumble szürke, szőrös testű, repülő rovar. Melankóliakeltő melaszt termel, melyet a hopszáng levél elfogyasztása után fellépő hisztéria gyógyítására használnak. A glumbumble gyakran költözik be méhkasokba, s fertőzi meg a mézet. Fészkét faodúban, barlangban vagy más sötét, félreeső helyen építi. Csalánnal táplálkozik.


GOLDEN SNIDGET

M. M. osztály: XXXX 10

10 A golden snidget nem azért kapott XXXX besorolást, mert veszélyes, hanem mert befogását és bántalmazását a törvény szigorúan bünteti.

Igen ritka, védett madárfaj. Teste tökéletesen gömbölyű, csőre vékony és hosszú, piros szeme ékkőszerűen csillog. Rendkívül sebesen repül, s körbeforgó szárnyízületének köszönhetően hihetetlenül gyorsan képes irányt változtatni.

A golden snidget tolla és szeme olyan becses portéka, hogy a vadászó mágusok egy időben a kihalás szélére juttatták a fajt. A hatóságok felismerték a veszélyt: védelem alá helyezték a golden snidgetet, és — legfontosabb intézkedésként — a kviddicsjátékban az aranycikesszel helyettesítették.11 --rezervátumokat világszerte találunk.

11 - a kviddicsjáték fejlődésében játszott szerepéről lásd Tudor Hushpush: A Kviddich évszázadai (Varázsütés Könyvek, 1952).



GRAPHORN

(más néven Hegyi Diag)

M. M. osztály: XXXX

A graphorn Európa hegyvidékeinek lakója. Megtermett, szürkés-vörös szőrű hajlott hátú lény. Felegyenesedve jár nagy, négyujjú hátsó lábán. Hosszú, hegyes szarvát előszeretett használja, lévén igen agresszív természetű. Néha tanúi lehetünk, amint egy hegyi troll graphornt próbál szelídíteni. Az efféle kísérlet többnyire kudarccal végződik, ezért gyakori látvány a graphorn ejtette sebekkel borított troll. Az őrölt graphornszarv, mely sok varázsfőzet hozzávalója, méregdrága termék, hiszen a szarvat igen nehéz megszerezni. A graphorn bőre még a sárkányénál is ellenállóbb, a legtöbb bűbáj lepattan róla.


GRIFF

M. M. osztály: XXXX

A griff fejét és mellső lábát tekintve óriás sasra emlékeztet — teste és hátsó lába viszont oroszlánt idéz. Őshazája Görögország. Csakúgy, mint a szfinxet (lásd lentebb!), a griffet is gyakran alkalmazzák kincsek védelmére. Bár a griff nem épp szelíd természetű, tudunk egy esetről, mikor egy kis csapat jól képzett varázsló összebarátkozott eggyel. A griff nyers hússal táplálkozik.


HIPPOGRIFF

M. M. osztály: XXX

A hippogriff sasfejű, lótestű nagybestia. Európából származik, de mára az egész világon elterjedt. Szelídítése szaktudást igényel! A hippogriff megközelítésekor nézzünk az állat szemébe, s békés szándékunkat jelezzük meghajlással. Ha a bestia viszonozza a gesztust, odamehetünk hozzá.

A hippogriff elsősorban a földből kikapart rovarokkal táplálkozik, de szívesen elfogyaszt madarakat és kisebb emlősöket is. Fészkét a földön építi, s egyetlen nagy, törékeny héjú tojást rak, melyből alig 24 óra múlva kikel az utódállat. A kicsi egy hét alatt megtanul repülni, de hosszabb utakra csak hónapok múltán tudja elkísérni anyját.


HIPPOKAMPOSZ

M. M. osztály: XXX

A Görögországban őshonos hippokamposz deréktól előre ló, attól hátra hal. Bár a faj a Földközi-tengerben honos, a sellők 1949-ben Skócia partjainál befogtak és megszelídítettek egy gyönyörű, kék-aranyderes példányt. A hippokamposz nagy, félig átlátszó héjú tojásában jól megfigyelhető az ebi-csikó.



HORKLUMP

M. M. osztály: X

A horklump Skandináviából terjedt el, Európa északi részén. Gombára emlékeztető húsos, rózsaszín testén fekete, drótszerű sörtéket találunk. Gyorsan szaporodik, egy átlagos méretű kertet néhány nap alatt megtölt. Fő tápláléka a földi giliszta, felkutatására izmos tapogatóit használja, melyeket gyökér módjára a földbe ereszt. A horklump a kerti törpe kedvelt csemegéje, de más említésre méltó hasznot nem hajt.


IMP

(más néven Közönséges Ördögmanó)

M. M. osztály: XX

Kizárólag Nagy-Britanniában és Írországban előforduló kisbestia. Gyakran összetévesztik a hasonló méretű (15-20 cm-es) tündérmanóval, bár az imp nem tud repülni, és korántsem nevezhető színpompásnak (általában sötétbarna vagy fekete). A humora azonban épp olyan közönséges, mint a tündérmanóé. A vizenyős, lapos területeket kedveli, de folyópartokon is tanúi lehetünk, amint kedvenc elfoglaltságát űzi: megpróbálja fellökni, elgáncsolni az arra járókat. Az imp apró rovarokat eszik; szaporodási szokásai hasonlóak a tündéréhez, de petéiből nem hernyók, hanem „kész", kb. 2,5 cm-es utódok kelnek ki.




JARWEY

(más néven Csikorka)

M. M. osztály: XXX

A jarwey Nagy-Britanniában, Írországban és Észak-Amerikában honos. Csupán annyiban különbözik egy nagyra nőtt menyéttől, hogy beszélni tud. Alacsony értelmi szintjéből kifolyólag azonban tartalmas eszmecsere nem folytatható vele: megnyilvánulásai rövid (s gyakran sértő) kijelentésekre korlátozódnak, ezekkel viszont cseppet sem fukarkodik. A jarweyk életük nagy részét a föld alatt töltik; főleg gnómokra vadásznak, de zsákmányul ejtik a vakondot, a patkányt és a mezei egeret is.



JETI

(más néven majomember, lapáttalpú, undok hólény)

M. M. osztály: XXXX

A Tibetben élő jeti feltételezhetően a troll rokona, de ez nem bizonyított, mert még senkinek nem sikerült elvégeznie rajta a megfelelő vizsgálatokat. A jeti akár 4,5 méteresre is megnőhet, testét tetőtől talpig hófehér bunda borítja. Mindent és mindenkit megeszik, ami és aki az útjába kerül, de fél a tűztől. Képzett varázslónak nem jelenthet gondot az elriasztása.



JOBBERKNOLL

M. M. osztály: XX

Az Európa és Amerika északi részén elterjedt jobberknoll apró testű, kék pettyes, rovarevő madár. Érdekes tulajdonsága, hogy élete végégig néma, de halála percében hosszan felkiált. Búcsúdalával kiad magából minden hangot, amit életében hallott, visszafelé „öklendve fel" azokat. A jobberknolltoll az igazságszérumok és a memóriaital egyik hozzávalója.


KÁKALAG

M. M. osztály: XX

Nagy-Britannia és Írország tavaiban találhatunk rá erre a halványzöld, hegyes szarvú, apró halakkal táplálkozó vízidémonra. A kákalag a muglikkal és a mágusokkal szemben egyaránt ellenséges, a sellőknek ellenben sikerült háziasítaniuk. Hosszú ujjai markolásra igen alkalmasak, viszont könnyen eltörnek.


KAPPA

M. M. osztály: XXXX

A kappa japán vízidémon, sekély tavak és folyók lakója. Majomra emlékeztet, de testét szőr helyett pikkelyek borítják. Feje tetején vízzel teli üreg található.

A kappa az élő ember vérével táplálkozik, de nem támad meg olyan személyt, akitől kap egy olyan uborkát, melybe az illető belekarcolta a nevét. Ha kappával kell harcolnunk, igyekezzünk elérni, hogy a bestia meghajoljon — ha ugyanis így tesz, fejüregéből kifolyik a víz, s a kappa elveszti minden erejét.


KELPI

M. M. osztály: XXXX

Ez a Nagy-Britanniában és Írországban honos vízidémon, amellett hogy rengeteg féle alakot képes ölteni, leggyakrabban hínársörényű ló képében jelenik meg. A hátára csalogatja a gyanútlan vándort, majd nyomban beugrik a lakóhelyéül szolgáló folyóba vagy tóba, s a mélyben elfogyasztja lovasát. A kelpi oly módon győzhető le, hogy elhelyező bűbáj segítségével felkantározzuk. Ettől megszelídül, és kezessé válik.

A világ legnagyobb kelpije a skóciai Loch Nessben él. Kedvenc megjelenési formája a tengeri kígyó (lásd lentebb!). A Mágusok Nemzetközi Szövetségének megfigyelői akkor jöttek rá, hogy nem igazi tengeri kígyóval van dolguk, mikor tanúi voltak, hogy a bestia mugli kutatók közeledtére vidrává változott, majd azok távozása után újfent kígyó alakját öltötte.


KENTAUR

M. M. osztály: XXXX 12

12 A kentaur nem agresszivitása miatt kapott XXXX besorolást, hanem mert különös tisztelettel kell bánni vele. Ugyanez vonatkozik a sellőkre és az egyszarvúakra is.

A kentaur fejét, törzsét és karját tekintve ember, deréktól lefelé azonban ló. A lótest színe változó. Mivel a kentaurok emberi értelemmel rendelkeznek és beszélni is tudnak, a fogalom szigorú értelmezése szerint nem bestiák. A Mágiaügyi Minisztérium csak saját kifejezett kívánságukra sorolta őket ebbe a kategóriába (lásd a Bevezetést).

A kentaur erdőlakó lény. Őshazája Görögország, de ma már Európa-szerte találunk kentaur-közösségeket. A mágiaügyi hatóságok minden érintett országban kijelöltek olyan területeket, ahol a muglik nem háborgathatják a kentaurokat — jóllehet, ez utóbbiak maguk is el tudnak bújni az emberek elől, így nemigen szorulnak varázslói védelemre.

A kentaurok életéről keveset tudunk. Általánosságban elmondhatjuk, hogy varázslókkal és muglikkal szemben egyaránt bizalmatlanok, s tény, hogy nagyjából egyformán ítélik meg a két embercsoportot. 10-50 fős csordákban élnek. Azt tartják róluk, hogy jól értenek a gyógyításhoz, a jövendőmondáshoz, az íjászathoz és az asztronómiához.


KERTI TÖRPE

(más néven gnóm)

M. M. osztály: XX

A gnóm egész Észak-Európában és Észak-Amerikában elterjedt közönséges kerti kártevő. Magassága kb. 30 cm, feje aránytalanul nagy, lába erős, csontos. Eltávolításának módja: a lábánál fogva megforgatjuk, hogy elszédüljön, majd a kerítés fölött kihajítjuk a kertből. A törpementesítéshez jarweyt is használhatunk, bár ezt a módszert manapság sok varázsló túl kegyetlennek tartja.


KIMÉRA

M. M. osztály: XXXXX

A kiméra ritka görög szörnyetegfaj. Oroszlánfeje, kecsketeste és sárkányfarka van. Rendkívül veszélyes, gonosz és vérszomjas bestia. Egyetlen olyan esetet ismerünk, amikor valakinek sikerült elpusztítania egy kimérát, de a győztes varázsló annyira kimerült a harcban, hogy nem sokkal később lezuhant szárnyas lováról (lásd lentebb!), és szörnyethalt. A kimératojás A-kategóriájú, kereskedelmi forgalomba nem hozható cikknek minősül.



KNARL

M. M. osztály: XXX

Az Európa és Amerika északi felén honos knarlt a muglik általában sündisznónak nézik. Külsőre a két faj valóban tökéletesen egyforma, de van köztük egy fontos viselkedésbeli különbség. A sün, ha élelmet tesznek ki neki a kertbe, elfogadja és elfogyasztja az adományt. A knarl ezzel szemben a gesztusból arra következtet, hogy a ház lakója csapdába akarja csalni őt, és bosszúból feldúlja a kertet, nem kímélve se növényt, se díszeket. Nem egy mugli gyermek szenvedett már el méltatlanul büntetést olyan vandál cselekedetért, melynek valódi tettese egy sértődött knarl volt.


KNEAZLE

M. M. osztály: XXX

A kneazle-t, ezt a macskaszerű kisbestiát Nagy-Britanniában tenyésztették ki, de ma már a világ minden részébe exportálják. A kneazle bundája foltos, pettyes vagy tarka, füle feltűnően nagy, farka az oroszlánéhoz hasonló. Okos, önálló, esetenként agresszív állat, de ha megkedvel egy boszorkányt vagy varázslót, remek házi kedvenc válik belőle. Különleges képességei közé tartozik, hogy felismeri az alattomos, gyanús egyéneket, és biztos ösztönnel hazavezeti eltévedt gazdáját. Keresztezhető a macskával; egyszerre legfeljebb nyolc kölyköt fiadzik. Kneazle (a kruphoz és a fwooperhez hasonlóan) csak engedéllyel tartható, mivel külseje elég szokatlan ahhoz, hogy felkeltse a muglik érdeklődését.


LEPRIKÓN

(más néven Ír Manó)

M. M. osztály: XXX

A leprikónok értelmesebbek a tündéreknél, s jóindulatúbbak az impeknél, a pixiknél vagy épp a doxyknál — de azért pajkos kis bestiák. Kizárólag Írországban fordulnak elő. Színük zöld, magasságuk kb. 15 cm. Kezdetleges ruhájukat levelekből készítik. Képesek az emberi beszédre — ezzel egyedül állnak az „aprónépbe" tartozó fajok között —, de sosem kérvényezték, hogy vegyék fel őket az értelmes lények sorába.

A leprikón elevenszülő. Erdőkben, illetve erdős vidékeken él, de szereti felhívni magára a muglik figyelmét, ennek következtében majdnem olyan gyakori figura a mugli gyermekirodalomban, mint a tündér. Az aranyhoz megtévesztésig hasonló anyagot termel, ami néhány óra múlva eltűnik — ezt roppant szórakoztatónak tartja. Levelekkel táplálkozik, s bár megrögzött csínytevő hírében áll, nem tudunk róla, hogy valaha is súlyos kárt vagy maradandó sérülést okozott volna bárkinek.


LETHIFOLD

(más néven Élő Szemfedő-Szörny)

M. M. osztály: XXXXX

A lethifold — szerencsére — ritka bestia, s csak a trópusokon fordul elő. Fekete köpenyhez hasonlít, vastagsága kb. l cm (az áldozat bekebelezése és megemésztése után egy ideig valamivel vastagabb). Éjjelenként a földön siklik. A lethifoldról szóló legelső beszámoló szerzője Flavius Belby mágus, aki 1782-ben pápua új-guineai nyaralása során túlélt egy lethifoldtámadást:

Hajnali egy óra tájt, midőn végre elnyomott volna az álom, egyszerre halk suhogás ütötte meg fülem. A’ hiszemben, hogy a künt magasló fa lombjának zaját hallám, megfordultam ágyamban, hátamat mutatván az ablaknak, s akkor pillantásom egy forma és alak nélkül való, éjfekete árnyra ese, mely hálószobám ajtaja alatt siklott befelé. Mozdulatlanul feküdtem, találgatván, vajh mi vethet ily árnyékot egy szobában, melyet csupán a hold világa ér. Mivel nem mozdulék, a lethifold bizonnyal azt hitte: kiszemelt áldozata aluszik.

Módfelett elborzadék viszont, midőn látnom kellett, hogy az árnyék mászni kezd felfelé ágyamon. Hamarost könnyű terhét is érzem testemen. Mint holmi lebegő szélű, hullámzó fekete köpeny, úgy kúsza a bestia arcom iránt. Már államon erezem nyirkos érintését, midőn rémülten felültem az ágyban.

Az álnok szörnyeteg iparkoda megfojtani engem oly módon, hogy rátapadt arcomra, betakarván szájam, nemkülönben orrlikam. Hanem én hadakoztam ellene, bőrömön tapasztalva elborító hűvösségét. Segedelmet híni nem bírtam, megmarkolám hát jó varázsos pálcám. Arcomon a bestiával, életető ájer híján mind inkább elkábulék, de figyelmem erőnek erejével a bódító átokra irányozám, annak utána penig — mivel az átok nem gyűrte le a szörnyet, habár likat égetett az ajtóba — a hátráltató rontásra, amely sajna épp oly kevés eredményt hozott. Kótyagosan vergődve tovább kapálódzék, s oldalt fordulván lezuhantam az ágyról. A lethifold immár körbe csavarodott testemen.

Tudván, hogy hamarost eszméletem veszítem az ájer hiányától, megmaradt erőmet öszvegyűjtvén pálcámat a bestia halált hozó redőire szegeztem. Felidézem a napot, melyen a városi Köpkő Klub elnökének választaték, és elvégeztem a patrónusbubájt.

Azon nyomban friss ájer legyintette meg arcomat. Felpillantván látám, hogy patrónusom szarvával eltaszítá tőlem a halálos árnyat, amely a sarokba hulla, s azonmód eliszkolt.

Amint az Belby drámai hangú beszámolójából is kiderül, a lethifoidot csak a patrónusbubájjal győzhetjük le. Mivel azonban a nyavalyás szinte mindig az alvó embert támadja meg, többnyire nincs lehetőség varázslással védekezni ellene. Megfojtott áldozatát a lethifold ott helyben, az ágyban megemészti. Azután — kissé megvastagodott állapotban — elhagyja a házat, s épp oly nyomtalanul eltűnik, mint az áldozatul esett ember.13

13 A lethifoldtámadások áldozatainak számát gyakorlatilag lehetetlen megállapítani, mivel a bestia nem hagy nyomot. Azt már könnyebb megmondani, hány önző és gátlástalan varázsló próbálta lethifold-martaléknak beállítani magát. A legutóbbi ilyen csalást Janus Thickey követte el, 1973-ban. A varázsló eltűnt az ágyából, az alábbi, kusza betűkkel írt üzenetet hagyva az éjjeliszekrényen: „Jaj, rám mászott egy lethifold, mindjárt megfulladok!" A nyomok hiánya meggyőzte róla a családot, hogy Janust valóban az említett szörnyeteg ölte meg. A feleség és a gyermekek mély gyászának az a felkavaró hír vetett véget, hogy Janus öt mérföldnyire otthonától, a Zöld Sárkány fogadóban tartózkodik, ahol élettársi kapcsolatot folytat a tulajdonosnővel.


LOBALUG

(más néven Mérges Slaug)

M. M. osztály: XXX

A lobalug az Északi-tenger fenekén él. Ez a 25 cm hosszú, meglehetősen primitív lény mindössze egy gumiszerű csőből és egy méregzsákból áll. Ha veszélybe kerül, összehúzza méregzsákját, és tartalmát támadója felé pumpálja. A sellők fegyverként használják a lobalugot, egyes varázslók pedig bájitalokba keverik lefejt mérgét. A méreg felhasználását szigorú előírások korlátozzák!


MACKLED MALACLAW

(más néven Foltos Abajka, vagy Pettyes Malária-Rák)

M. M. osztály: XXX

A mackled malaclaw szárazföldi állat, Európa sziklás partvidékein él. Annak ellenére, hogy némileg hasonlít a homárra, semmiképp sem tanácsos megenni, mert húsa magas lázat és visszataszító zöldes bőrelszíneződést okoz. A mackled malaclaw páncélja világosszürke, sötétzöld pöttyökkel. Nagysága nem haladja meg a 30 cm-t. Főleg apró héjas állatokat fogyaszt, de nagyobb testű zsákmánnyal is megbirkózik. Csípése különös mellékhatással jár: a sérültet az eset után kb. egy hétig balszerencse üldözi. Akit mackled malaclaw csípett meg, legalább egy héten át ne kössön fogadásokat, és ne kezdjen kockázatos vállalkozásokba, mert biztos kudarcra számíthat.



MANTIKÓR

M. M. osztály: XXXXX

A mantikór emberfejű, oroszlántestű, skorpiófarkú görög szörnyeteg. Épp olyan ritka s épp olyan vérszomjas, mint a kiméra; úgy tartják, halkan dudorászik, miközben elfogyasztja áldozatát. A mantikór bőre visszaver szinte minden ismert bűbájt, szúrása azonnali halált okoz.


MOKE

M. M. osztály: XXX

A moke kb. 25 cm hosszú, ezüstös zöld gyík. Nagy-Britanniában és Írországban lelhető fel. Bármikor képes összezsugorodni, ennél fogva a muglik még soha egyetlen moke-ot se vettek észre.

A moke-bőrt a varázslók nagy becsben tartják, mivel kiváló erszény, pénztárca készíthető belőle. A pikkelyes bőr idegen közeledtére összezsugorodik, csak úgy mint az élőállat, így a zsebmetszők, tolvajok nehezen találják meg.



MOONCALF

(Murmánc)

M. M. osztály: XX

A mooncalf rendkívül félénk teremtés — csak teliholdkor merészkedik elő odújából. Halványszürke teste sima. Esetlenül vékony lába jókora, lapos lábfejben végződik. Két dülledt, kerek szeme a feje tetején helyezkedik el. Elhagyatott helyeken a mooncalfok hátsó lábukra állva bonyolult koreográfiájú táncot — sokak szerint egyfajta násztáncot — lejtenek a holdfényben. A búzaföldeket gyakran érdekes geometriai alakzatokban tapossák ki, nagy fejtörést okozva ezzel a mugliknak.

Holdfényben táncoló mooncalfokat látni felejthetetlen élmény, emellett hasznos is lehet: ha ugyanis napkelte előtt összegyűjtjük az ezüstszínű ürüléket, s azzal trágyázzuk a mágikus növények, virágok ágyasait, a palánták rendkívül gyorsan és nagyra nőnek. Mooncalfokat világszerte találunk.


MURTLAP

(más néven Átokűző Loboncka)

M. M. osztály: XXX

A murtlap patkányszerű lény, Nagy-Britannia partvidékeinek lakója. Hátán tengeri rózsára emlékeztető kinövés található. Ez a „lobonc", ha pácolva megesszük, ellenállóbbá tesz az átkokkal, rontásokkal szemben. Túl nagy mennyiségben fogyasztva azonban csúnya vörös szőr nő tőle a fülünkben. A murtlapok héjas állatokat

Ingyen angol - csak most!




Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!